Cselekvő polgárok = stabil demokrácia
Sabján Zsolt

8 éve csatlakoztam az idén 10 éves Eleven Gyálhoz. Ez alatt az idő alatt számos olyan ügyet karoltunk fel, amit az aktuális helyi, vagy országos hatalom el akart hallgatni.
Volt itt korrupt közvilágítási beruházás, aminek kapcsán az országos hírekbe is bekerültünk, de felhívtuk a figyelmet a sok települést érintő egyre rosszabb minőségű vezetékes vízre is. Az utóbbi évek legkritikusabb témája az, hogy az utolsó belterületi erdő kivágásával akar a helyi önkormányzat helyet csinálni egy beruházásnak. A helyi lakosság érdekei mellett emelünk szót akkor is, amikor a település határába épülő ipari beruházások negatív környezeti hatásai ellen küzdünk.
Hiszem, hogy lehet akárki kormányon, ha nincsenek olyan tudatos, cselekvő helyi polgárok, akik felemelik a szavukat, ha igazságtalanságot vagy káros folyamatokat látnak, akkor a demokrácia nem fog működni. Ez az igazi és egyetlen garancia arra, hogy soha többé ne alakuljon ki olyan autokratikus rezsim, mint amit nemrég leváltottunk.
Ezért fontos, hogy működjenek az olyan helyi csoportok, mint az Eleven Gyál.
A jóakarat azonban önmagában nem elég.
A nyomtatóba patron kell, a telefonszámlát vagy a kocsiba a benzint is ki kell fizetni.
Sok jóakaratú ember mikro adományai nélkül nem fog tudni működni ez a kis szervezet, ezért arra kérlek, hogy lehetőségeidhez mérten támogasd rajtam, mint követen keresztül az Eleven Gyált!
És hogy jó helyre megy-e ez a pénz? Ezt garantálom 😉
Adományok
117 600 Ft
Cél: 150 000 Ft