Gyál az otthonunk, a közös ügyeink pedig mindannyiunk ügyei.
Köteles Petra

Köteles Petra vagyok 46 éves, kétgyermekes édesanya. Családommal 12 éve élek Gyálon. Ez idő alatt városunk sokat változott: a pesti agglomeráció részeként egyre többen költöznek ide, ami új lehetőségeket, ugyanakkor új kihívásokat is jelent mindannyiunk számára. Fontosnak tartom, hogy Gyál olyan település maradjon, ahol a régi és az új lakók egyaránt otthon érezhetik magukat.
Hiszek a demokratikus alapelvekben, a civil kurázsiban és abban, hogy a helyi közösségeknek valódi erejük van. A közös ügyeink képviselete és a helyi politika kontrollja mindannyiunk közös felelőssége.
Az elmúlt években több olyan ügy is volt városunkban, amely rámutatott arra, mennyire fontos az átláthatóság és a lakosság bevonása a döntésekbe. Az ELIOS-ügy, a Kiserdő megőrzése vagy az ivóvíz rendszer problémáinak kihangosítása mind azt mutatják, hogy szükség van olyan civil közösségekre, amelyek figyelnek, kérdeznek és képviselik a gyáliak érdekeit.
Kisgyermekes anyaként számomra a mindennapokat érintő kérdések is kiemelten fontosak. Fontos, hogy gyermekeink biztonságosan közlekedhessenek a város utcáin, és megfelelő állapotú járdákon lehessen eljutni például a Bartók iskolától a városközpontba.
Lényegesnek érzem a helyi ivóvízrendszer korszerűsítését is. Alapvető elvárás, hogy az otthonainkban tiszta, jó minőségű és megbízható ivóvíz álljon rendelkezésre – legyen szó ivásról, főzésről, mosásról vagy gyermekeink fürdetéséről. Ezek nem luxusigények, hanem az élhető városi élet alapfeltételei.
Hiszem azt is, hogy a közösségi közlekedés további fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy Gyál egy növekvő városként is élhető maradjon.
Olyan települést szeretnék, ahol a beköltözők és a régóta itt élők egyaránt könnyen és biztonságosan eljuthatnak a munkahelyükre, az iskolába vagy éppen a közösségi programokra.
Azért is tartom fontosnak az Eleven Gyál munkáját, mert nemcsak véleményt formál és érdeket képvisel, hanem aktívan segíti is a közösséget. Jó példa erre a gyáli piacon évek óta heti rendszerességgel megszervezett élelmiszergyűjtés, amelynek köszönhetően számos nehezebb sorsú gyáli család kap támogatást. Ez a fajta szolidaritás és felelősségvállalás mutatja meg igazán, milyen ereje lehet egy elkötelezett civil közösségnek.
Az Eleven Gyál követeként azért szeretnék dolgozni, hogy továbbra is minél több gyáli lakos hangja eljusson a döntéshozókhoz és az Eleven Gyál ereje is eljusson a gyálliakhoz.
Adományok
63 300 Ft
Cél: 80 000 Ft